Az anyai immunrendszer funkciója a citokin termelés. A citokin olyan fehérje, ami az immunrendszer sejtjei közötti információáramlásban játszik szerepet, ill. az anyai és magzati oldal közötti kommunikáció eszköze. Funkciójuk szerint két csoportba sorolhatók:
- Th1 – sejt-közvetítette immunválaszt indukálnak (természetes ölősejteket aktiválnak)
- Th2 – humorális immunválaszt (ellenanyag, antitest termelést) eredményeznek
Az anya által termelt citokinek minőségét meghatározza a magzati antigének milyensége, ugyanakkor az anyai citokinek befolyásolják a méhlepény növekedését.
Normális lefolyású terhesség esetén a kórokozók elleni hatékony védekezés során a Th2-es citokinek túlsúlya jellemző, aminek következtében az ellenanyag-termelés fokozott, a természetes ölősejt aktivitás csökkent mértékű, a Th1-es autoimmun betegségek tünetei gyengülnek, a Th2-es autoimmun betegségek tünetei viszont erősödnek.
Vetélés esetén viszont Th1-es (sejtes) immunválasz a jellemző, ami a magzat szempontjából káros, hiszen
– aktiválja a természetes ölősejteket -> a vérben lévő emelkedett számuk káros a magzatra és vetélést okozhat (a pajzsmirigy hormonok, a szteroid hormonok, a hCG, és a szelén kedvező hatással van működésükre)
– elősegíti a placenta leválását
– gátolja a magzatot tápláló-védő sejtek, szövetek növekedését, ugyanakkor
– csökkenti az autoimmun folyamatok aktivitását, nem véletlen, hogy a terhesség második trimeszterétől (4.hónaptól) kezdve az autoimmun betegségek tünetei az esetek többségében javulnak.
A Th1 válasz kedvezőtlen hatásával szemben a méhlepény Th2 típusú citokinek, főleg IL-10 termelésével védekezik. Az IL-10 terhesség alatti hiánya súlyos károsodásokkal született babákat eredményezhet, így a magzati fejlődés szempontjából előnytelen. Mindebből az következik, hogy az anyák IL-10 kezelésével, ill. a Th1 citokinek semlegesítésével a magzati károsodás kivédhető (Kuhn et al., 1992).
A normális magzati fejlődést nem csak a citokinek megléte, vagy hiánya, de a citokintermelés egyensúlya is befolyásolja. A terhesség előrehaladtával megemelkedik a Th1-es limfociták receptor kifejeződése, ami elősegíti ezen sejtek halálát és szerepet játszik az immunválasz Th2-es irányba való eltolásában, ami a terhesség alatt bizonyított.
Kutatások során kiderült, hogy a placenta fejlődése során változó mértékben aktiválódnak különböző citokin gének. Közülük egyesek jelenléte elengedhetetlen a normális implantációhoz a pete beágyazódásának időszakában (Chaouat et al., 2003). A terhesség előrehaladásával elkülönülten kifejeződő gének között viszont egyaránt előfordulnak Th1 és Th2 citokinek is. Ez a meglepő felfedezés megkérdőjelezi azt a klasszikus elméletet, amely szerint a Th1 válasz előnyös, a Th2 válasz pedig káros a terhesség fennmaradása szempontjából. Kritikával kell azonban kezelni az új eredményeket is, hiszen gyakran előfordul, hogy egy homogén szövetminta különböző részei is más eredményt adnak, továbbá figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a placenta a limfocita populációk mellett számos egyéb sejtféleséget is tartalmaz, melyek funkciói hormonális szabályozás alatt állnak. Ezek az új eredmények tehát nem kérdőjelezik meg a korábbi, Th2 túlsúlyra utaló adatokat, de árnyalják a képet.
Ami biztos, hogy a terhesség fenntartásában szerepe van:
- az anyai citokin termelés megváltozásának (Th1 csökkenés, Th2 növekedés)
- a csökkent mértékű természetes ölősejt aktivitásnak és
- a progeszteronnak, ami indukálja a Th2 citokinek termelését, így segít alacsonyan tartani a természetes ölősejt aktivitást, megakadályozza a vetélést, csökkenti a prosztaglandin termelődést (a limfociták progeszteron érzékenysége százszorosára nő a terhesség 7-37. hete között!)
Ezeknek köszönhetően a magzati szövet nem lökődik ki. Vannak azonban további tényezők is, melyek a pete kilökődését akadályozzák:
– a placenta, ami elválasztja egymástól az anyai és a magzati sejteket (antigéneket)
– a természetes ölősejtek méhben termelődő speciális alcsoportjának aktiválódása, melyek a trofoblaszt érésért és differenciálódásért felelős citokineket termelnek
– a méhlepényből hiányzó HLA antigének, amelyek az anyai limfocitákat immunológiai válaszadásra serkentenék
– az anyai szövetek felületén kifejlődő ún. blokkoló antitestek, melyek nem károsítják a placentát, és a magzat immunológiai védelmét is szolgálják – ahogy a terhességi hormonális változások is
Ezen poszt zárásaként röviden összefoglalom a lényeget:
A magzat az anya számára immunológiailag idegen. Ahhoz, hogy a terhesség normális lefolyású legyen, szükséges egy kedvező immunológiai környezet kialakítása, ami a magzat zavartalan fejlődését biztosítja. Ezen folyamat első lépése: a magzati antigének anyai immunrendszer általi felismerése. Ebben, és a megfelelő válasz kialakításában fontos szerepet játszik egy nem klasszikus HLA molekula: a HLA-G gén, melynek különböző funkciójú izoformái alakítják az immunológiai környezetet, és szerepet játszanak a fertőzésekkel szembeni védekezésben. A HLA-G gén megnyilvánulása genetikailag meghatározott. Azt, hogy a gén milyen izoformái termelődnek, öröklött vagy mutáció következtében kialakult változások határozzák meg.
Normális terhesség során a méhlepényben – több, korábban károsnak tekintett – citokin gén aktiválódik. Pathológiás és normális terhesség esetén a gének aktiváltsági fokában különbség mutatható ki az előbbiek javára.
Amikor egy nőnek három vagy több spontán vetéléssel végződő terhessége volt, habituális vetélésről beszélünk, ami bizonyos HLA allotípusokkal hozható összefüggésbe. Ezek az allélek a terhesség kimenetele szempontjából kedvezőtlen hatású citokinek túltermelődését idézik elő, ilyen módon pedig hozzájárulnak a terhesség idő előtti megszakadásához.
